2011. június 30., csütörtök

JÁTÉKKONZOL

A nagyfiam szülinapi zsúrba volt hivatalos, és én kézenfekvőnek találtam,hogy akkor nem ajándékot veszünk,hanem mi visszük a tortát. Meg is beszéltem az anyukával,hogy a tortát bízza csak rám.:)
Először focitortára gondoltam,mert szeret focizni a kisfiú. Zalán viszont lebeszélt róla, hogy már nem egyet készítettem, találjak már ki valami mást. Említette,hogy a kis Tomika szeret nagyon X-box-ozni is.
Azt sem tudtam miről beszél a gyerek, hogy azt eszik-e vagy isszák?!? Rákerestem a neten. Na, akkor jutott az eszembe, hogy a játékkonzol nem is rossz ötlet. Kétféle volt, szürke, és fekete. Gondoltam a szürkébe kevesebb ételfesték kell........ Képről készítettem, szabadkézzel sablont. Négyzet-tepsiben sütöttem a piskótát, és abból faragtam után ki a formát, a papírsablon segítségével. Kakaós piskóta volt, tejszínes csokoládé krémmel.
A burkoláshoz szerintem túl vékonyra nyújtottam ki az unidecet, és ezért nem tudtam szépen burkolni. A számítógépes szobában burkoltam és díszítettem,mert itt volt hűvös, és a kép is színesben itt volt. Átcuccoltam az egész asztalt, eszközöket, mindent. Aztán mi is mentünk köszönteni, rokonokat. Közben kiraktuk a szülinapi bulira Zalánt, én meg vittem a tortát. Azt hittem, eldugja az anyukája, és majd gyertyával megtűzdelve a buli közepén megjelenik vele. De nem! Gyorsan kihívta a kisfiát, hogy jöjjön, nézze mit kapott.Sosem felejtem el azt a pillanatot!!!!!!!!!! A játékot megszakítva rohant ki a kis srác, kezében a szürke játék konzolával! Kikerekedett, meglepődött szemecskék, majd hol a  kezét nézte, hol a tortát. Képzeljétek, tökre ugyanolyan volt a kezében, mint amilyet én tortában megsütöttem neki! :) Szóval nagy volt az öröm!:)

2011. június 27., hétfő

HALACSKÁS TORTA

Ennek a tortának több pikantériája is van. Pont az első sikeres gyakorlati szintvizsgám után csörgött a telefon, hogy jó lenne, ha készítenék egy halas tortát. A másik, amit meg kell említeni erről a tortáról,hogy tejmentes. A 3. dolog, hogy a saját unokatesóm 2. szülinapjára vitték!!!!!!!!!!!!!!!! Furcsa volt, hisz a kis krapekot nem is ismerem, vagy 2x láttam élőben, de nem tartjuk a kapcsolatot a nagybátyámmal, így ugye nem is köszöntgetjük nagyon egymást. De ilyen a sors, én sütöttem az uncsitesóm tortáját is:)
Receptet azért nem írok mert már nem tudom pontosan az arányokat. Azt tudom,hogy szójatejjel és cukorral főztem fel tejmentes puncspudingot, majd liga margarinnal kevertem ki, és tán még rumaromát is tettem hozzá.
Maga az elkészítést innen próbáltam ellesni, na persze kanyarba nem sikerült NEMO-ra a torta, inkább egy elfuserált bohóchal lett!:D
Az oldalsó uszonyait ki kellett volna szárítani, időben, de baromi meleg volt, és csak lekonyult, az ismimék meg már mentek volna köszönteni.....Szóval párom gyors ötlete az volt,hogy kartonpapír, leburkolva, és azt szúrni bele a tortába két oldalt. Bevált. Az egyiket próbáltam kacskára............Nem szeretem az ilyen nem ehető dolgokat a tortában, de ez most kényszermegoldás volt............:S
A pofiját is eléggé elrontottam, az istennek sem akart a mesefigurára hasonlítani. De a kisfiúnak állítólag nagyon tetszett, és az ízre sem volt panasz!

2011. június 23., csütörtök

BORDÓ-FEHÉR

Esküvőre ment a barátnőm, és szeretett volna vinni oda egy tortát ő is, de nem hagyományosat, hanem olyat, amit én sütök....:) Bordó-fehér összeállítást szeretett volna.
Hát engem a bordó totál bedühített, 2 teljes órám ment rá, mire sikerült ilyenre begyúrni az unidecet. Sosem lett szép a szín, mindig egy kis ezt, egy kis azt kellett beletenni.
Tejszínes csokoládés volt maga a torta, a burkolása pedig hasonlít ahhoz, amilyet Jucinak csináltam.
A középső, színelválasztó virágok mondjuk itt nem egyforma nagyságúak, mert a bordó megszínezte a kiszúró formát, és nem volt kedvem egyenként, minden virág után mosogatni... A virágok is egymás mellé kerültek ezen a tortán, és több levelet készítettem alájuk. Az alját megint kézzel gyúrt gyöngyökkel oldottam meg, felemás színvariációban. A bordó felettébb puha volt, nagyon nehéz volt vele dolgozni, azt hittem egy rózsára sem leszek képes....de azért egy csak összejött, még ha nem is a legszebb lett. nem tudom a sok ételfesték, vagy a meleg miatt volt ez, de nagyon nehéz volt dolgozni vele...... A fehérrel nem volt ilyen gondom............

Nagyon tetszett, mind a barátnőmnek, mind az ifjú párnak!:)

2011. június 22., szerda

DÍNÓS TORTA

Hasonló tortát sütöttem már szeptemberben, de akkor még csak a színes tejszínnel lekenem, kezdetleges módszerrel készítettem.....Mégis volt, akinek ez nagyon tetszett, és ő is szeretett volna ilyet, na de már ugye burkolt kivitelben. Az íz sztracsatella volt.
Egy aranyszabály van, ha formatortát készítek, hogy a sablont tegyem el, ki tudja mikor lesz még jó. Na, most milyen nagy hasznát vettem:)
A két kar az unidecből készült a többi mind torta, csak le van burkolva...........:)

2011. június 21., kedd

TENGERES TORTA

Ovis ballagásra kérte ezt egy kisfiú, aki kikötötte, hogy óriási nagy legyen a körtorta, ami tengert kell jelképezzen. Legyen cápa,delfin,polip,rák,hínár, levegőbuborékok rajta............Picit nem mondom, megtorpantam, hogy ugyan én képes leszek-e ezt mind létrehozni, de igyekeztem. Azt tudom,hogy nagyon görcsöltem a díszítése alatt...A delfint újra szerettem volna készíteni,mert szerintem nem elég élethű, de már nem tudtam...:(
Belül feketeerdő torta volt.
Valaki már kérdezte, hogy hogy csinálom a feketeerdőt, azt hittem már leírtam,de ha nem, most megteszem. Egy idei használtam a kakaós habot is bele, de most már csak akkor használom, ha habbal kell feldíszíteni és akkor is csak a díszítéshez.
Szóval, csak egy átlag tortára valót írok le, jelen tortába ennek a duplája ment.
* 40 g vaníliás pudingpor
* 60 g cukor
* 1 ü.meggybefőtt
* kb 3 dl tejszín
A meggybefőttet lecsöpögtetem, és a felfogott meggylével felfőzöm a cukros pudingport, míg be nem sűrűsödik, és nem lesz sötétbordó átlátszó színe. Ha kihűlt, beleforgatom a meggyszemeket is. Ha habbal díszítek, és egyből viszik, akkor hagyok ki belőle a díszítéshez. Ha burkolt tortába megy, akkor beleteszem az összes meggyet a zselébe.
Aztán verek fel tejszínt. Két egyforma végű nyomózsákot veszek elő. Egyikbe a meggyzselét töltöm, másikba a felvert tejszínt.És kívülről kezdve a piskótakarika külsejénél egy nagy körbe elkezdem az egyiket, aztán a másik zsákot használom, és felváltva nyomom a köröket, míg a kör közepére nem érek valamelyikkel, akkor csak belenyomok egy pöttyöt. Aztán rámegy a 2. piskótalap, majd újra kezdődik a körbenyomkodás, csak most pont fordítva. Ha alul a habbal kezdtük, akkor most meggyzselével kezdjük. Ha be van töltve a torta, kívülről tejszínnel kenjük le.
Majd (akár kakaós) tejszínnel húzzuk fel, és meggyel díszítsük. Csokoládépasztilla és csokireszelék is passzol hozzá.
Na de jöjjenek a képek a tortáról:




2011. június 19., vasárnap

100. BEJEGYZÉSEM :)

Igen, jól látjátok, ez már a 100. bejegyzésem. Ezért nem is akartam elkapkodni.
Sok minden történt velem a blognyitás óta, ugye járok a cukrásztanfolyamra, ahol már túl vagyok az első gyakorlati szintvizsgámon, és a számítástechnika modulzáró vizsgán. Jövő héten vasárnap lesz a 2. gyakorlati szintvizsgám......
Az ismerőseim száma egyre csak gyarapszik, akik engem kérnek meg, hogy süssek nekik tortát......:) Ha cukrász leszek, szeretném megtalálni a módját,hogy HCCP-t szerezhessek, és ebből pénzt is tudjak majd profitálni, hisz szeretem csinálni, és amint tapasztalom, még igény is lenne rá..........
2 helyre járok gyakorlatra.
Egyenlőre gyakorlok a vizsgámra, 1 hetem van, hogy kigondoljam a díszmunkámat.........:)
Na de nem szaporítom tovább a szót, jöjjön a 101. poszt, és egy újabb torta.................

2011. június 13., hétfő

SZARVASOS TORTA

Ovis ballagásra készült, a kisfiú imádja a szarvasokat, ezért kérték,hogy legyen rajta, és még a szarvak ágának száma is ki volt kötve. Belül tejszínes gesztenyekrém volt.
Kívül zöld unidec borítás, és szintén udidecből készült a figura is, ami eredetileg szarvas akart lenni, de szerintem oltári béna lett.........
A szélét a körnek kétféle készen kapható marcipán virágokkal raktam ki.
Aljára zöld szegélyt tettem.
Ez egy átlag, 16 szeletes torta volt.

2011. június 12., vasárnap

PICI JUCI SZÜLINAPJÁRA

Sajnos még mindig nem vagyok jól, és még az orvosok sem tudják mi bajom, szinte folyton görcsölök. Pont akkor is így voltam, mikor Pici Juci férje beavatott a kis tervükbe. Meglepetést szeretnének a szintén "tortabolond" bloggernek szülinapjára, és szeretnék, ha én sütném neki a tortát. Nagyon nem voltam olyan állapotban, hogy örültem volna, hogy tortázhatok, de pont nekik mondtam volna nemet????????
Néha sírva, néha félbe-félbe hagyva, de megszületett. Én nem vagyok külsőre megelégedve vele, rengeteg hibát látok, és megmondom őszintén, Jucinak sokkal, de sokkal szebbet szerettem volna!
Láttam,hogy elég sokszor használja a lila színt, így egyből tudtam, annak vissza kell köszönnie. Próbáltam finom és elegáns, visszafogott tortát kreálni.
Belül tejszínes mogyorós ízű volt, amit mogyorós piskóták közé töltöttem.

A meglepetés sikerült, ahogy hallottam, ügyesen megszervezte a családja!:)

2011. június 11., szombat

FEHÉR AUTÓS TORTA

Annyi volt a kérés, hogy fehér autó legyen, nem kellett 3D-ben ábrázolni, így ezt a megoldást választottam.
Kaptam tálcát hozzá, amihez tudtam viszonyítani a nagyságot. Tepsiben sütöttem a piskótát, és úgy faragtam ki a kocsi formát. Tejszínes gesztenye krémmel volt töltve.
Fehérrel burkoltam le az egészet. Az ablakokat és lámpákat ráhelyezett világoskék fomixxal oldottam meg, amit körbefestettem fekete ételfestékkel. A kerék és a kocsi alja is fekete formixból készült a dísztárcsa pedig szürkéből. A visszapillantót tükör utólag lett odarögzítve, az is fehér formixból készült. A többit már csak ráfestéssel oldottam meg.

2011. június 10., péntek

ELSŐ BURKOLT SZÍVTORTÁM

Ez a torta az új szívtorta formám kipróbálására volt nagyon jó:)
6 tojásos vizes piskótát tettem bele.
A töltelék tejszínes erdei gyümölcs volt.
Hozzávalók:
* 20 g vaníliás pudingpor
* 2 púpozott evőkanál cukor
* 1,5 dl tej
* 450g -os mirelit erdei gyümölcs
* 4 dl tejszín
* 70 g porcukor (de ez ugye ízlés szerint változhat)
* ici pici erdei gyümölcsös bolero por (el is hagyható)
* 10 g zselatin
Burkoláshoz:
* piros ételfesték
* formix (vagy más burkolóanyag)
* Cukorgyöngyök

Szóval a piskótába nem mennék bele, 6 tojásból vizes piskóta, kapcsos szívformában kisütbe. Kihűtüm, és 3-ba vágom.
A mirelit erdei gyümölcsöt szűrőbe öntöm,majd tálat alá téve felfogom az esetleg lecsöpögött levet is. Van pudingpor készítek egy kis sárga krémet, és csomómentesre kihűtöm. (hűlésig állandóan keverem, vagy! tanultam a suliban még egy módszert, hűtsd ki,majd szitán törd át!) Ebbe kevertem bele a felfogott gyümölcslevet, és ha kevésnek bizonyul, akkor mehet bele egy pici bolero por is! Nem sok, mert baromi intenzív az íze. Ezt összeforgatom a gyümölccsel, és a zselatinnal fixált felvert tejszínnel. A zselatint a burkolás miatt használom, hogy még jobban tartást adjon a krémnek, mielőtt rárakom a nehéz burkolatot.
A piros színt nehéz kigyúrni, ha zselés ételfestéket használsz, baromi sok megy bele, és így az állagát is puhítja, nehezebb vele dolgozni! Próbálok beszerezni én is majd por ételfestéket, és a gél megmaradna felületi festésre.
Leburkoltam a tortát, elkészítettem alul a szegélyt is, de nekem olyan csupasznak tűnt. Egy 10 éves kislánynak nem kell komoly torta, szerintem........Ekkor jutott eszembe, hogy van nekem szivecskés kiszúróm is. Hát, mikor megrendeltem ,nem gondoltam volna,hogy ennyire picik! Nem tudom már,hogy 3 vagy 4 darabos a szett, de amit a képen láttok, na az a legnagyobb benne!
A gyertya helyét cukorgyöngyből kirakott szívvel jelképeztem.
A gyertyát már a haveromra bízta, szúrja ő bele a lányának, az ne legyen a képeken:)

2011. június 8., szerda

MÁRVÁNYOS 50-ES

Ez szintén annak a kedves életvidám hölgynek készült, akinek az előzőleg posztolt feketeerdő.
Elegánsat akartam, mégis egy kicsit bohókásat, amilyen ő is.
Márványoztam több féle kék árnyalatot fehérrel, ezzel burkoltam le a tortát, ezt már egyben, pedig ez is hatalmas volt. 12 tojásos piskóta, és dupla adag tejszínes gesztenyekrém ment bele.
Aztán virágokkal össze vissza kiraktam, amibe gyöngyöt tettem. Az alját felváltva, fehér és kék formix-gyöngyökkel raktam ki.
Külön felhívott az ünnepelt megköszönni a tortáját, el volt tőle ájulva!:)Nekem ennél nagyobb boldogság nem is kell, mint hogy örömet okozhatok másnak!:) És hogy gyakorolhatok a vizsgámra!:)

2011. június 7., kedd

FEKETEERDŐ 50. SZÜLINAPRA

Úgy néz ki, most a kerek évfordulók hódítanak:)
Egy feketeerdő torta ez, csak a díszítését próbáltam egyedire kreálni. Meggyet azért nem tettem a tetejére, mert 1 nappal hamarabb vitték el, a meggy meg ugye levet ereszt, és csúnya lett volna.......
Inkább ezüst gyöngyöket használtam.

2011. június 6., hétfő

60. HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓRA

A védőnőm a szülei 60. házassági évfordulója alkalmából engem kért meg, hogy süssek valami szépet nekik.
Remélem más is szépnek találja, nem csak ők.:)
A legnagyobb tortaformámban készült, 12 tojásos piskótából. Dupla adag tejszínes gesztenyekrém ment bele.
Olyan magas lett, hogy nem mertem egybe leburkolni. Először csíkot vágtam, és az oldalát körbetekertem, majd a tetejére karikát vágtam. Az illesztésnél virágokat raktam, gyöngyökkel. A tetejére rózsákat, leveleket gyártottam, és próbáltam egy kendőt is imitálni, nem tudom sikerült-e. Akkor jött érte a védőnő, mikor épp a kendő szélét gyöngyöztem, erre leállított,hogy hagyjam már abba, úgyis mindjárt megeszik.....Nem érti a tortkészítés szépségét?:D
Azután, mikor hozta vissza a tálcát, azt mondta,hogy el volt ájulva mindenki az esküvői tortámtól. Mondom ez nem is esküvői volt. De szerinte ez felért azzal. Ennél nagyobb bók kell?????:)

2011. június 5., vasárnap

DIABETIKUS CITROMTORTA 2.

Zalánom egyik osztálytársa cukorbeteg. Az ő édesanyjának készült ez a torta, és azért diabetikusan, hogy a kisfiú is ehessen belőle:)
Receptet ITT látjátok, már egyszer leírtam.

2011. június 3., péntek

NŐI IDOMOK

Már sokaknál láttam cicis tortát, és anno én is csináltam egy kezdetlegeset a páromnak, de most végre burkoltat is csinálhattam. A barátnőm meglepetés-szülinapi bulit szervezett a férjének (majd 1 héttel a szülinap előtt, így gyanús sem lehetett!:) ), és a tortát is valami frappánsra akarta, ezért nem egy kör tortát kért, hanem egy cicit.
Töltelékre tejszínes mogyoró volt.
Az alapot kisakkoztam egy tepsi méretből, de toldással, mivel szélességben nem kellett akkora. Kartonsablont vágattam alá a férjemmel,hogy a kidermedés és a burkolás már egyben történjen, ne pedig darabokban. Konkrétan a cicik, a félhömb formám azon részében sült, amit belehelyezek, csak ugye kívülről, a kis félgömböt töltöttem jelzésig piskóta masszával.
Próbáltam valami testszín szerű színt kigyúrni formixból, remélem sikerült:)
Azzal leburkoltam az egészet. Készítettem rá picit sötétebb színből mellbimbót. Ehhez bevallom a férjemet hívtam segítségül, ő csak több cicit látott már, mint én....Szóval ő adta az instrukciókat, hogy kisebb, vagy nagyobb legyen...stb...
Majd jött a cicitartó.A pirosam sajna picit repedt itt ott, pánikba is estem miatta. Aztán jött az ötlet, hogy mintázom a melltartót. Szóval bevallom, a hibák eltakarása miatt kezdődött a mintázás. Na de azért nem ennyi repedés van,mint amennyi csík!:D
Aztán olyan üresnek éreztem a nyakát...........Ezért raktam rá a gyöngyöket. Állítólag nagy sikert aratott.:) A bulin én nem voltam ott, mivel vártak a torták!:)

2011. június 2., csütörtök

OROSZKRÉMTORTA 10 ÉVES FIÚNAK

Ez a torta egy köszönöm torta volt, a védőnőm kisfiának. Azt hittem, majd valami formatortát kér, de nem, azt mondta, legyen sima kör, úgyis megeszik!:)
Oroszkrém ízesítést választott a "nagylegény".
Kívül maradt még egy kis kakaóval beszínezett tejszínem(virágkosárral egy napon készült), azzal húztam fel az oldalát, majd a tetejét középről kezdve végigvittem egyenesen a csíkokat. Közben rájöttem, nem lesz elég a színezett hab, így próbáltam szimetrikusan megoldani, a maradék hely kitöltéséhez meg vertem még egy pici fehéret. A fehér részre készen vett kék virágocskákat tettem.

2011. június 1., szerda

GESZTENYÉS VIRÁGKOSÁR

Ez egy sima tejszínes gesztenye torta, aminek az oldala kosárfonás technikával van díszítve, tetején pedig szolidabb színekből megoldva formix virágok és levelek. A virágokban cukorgyöngyök.