2011. november 29., kedd

TRAKTOR TORTA

Egyik kedvenc dadusunk (aki már sajnos nyugdíjas), sokat vigyázott az én csemetéimre, ha szükségünk volt rá, és köszönetként az unokájának születésnapjára én sütöttem a tortát. A gyerkőc nagy traktorimádó:) Epres tölteléket kapott a torta és 10 tojásos piskótából építettem össze.
Az alját próbáltam úgy elkészíteni,hogy azt a látszatot keltse, hogy nem ér le a földre, csak ahol a kerék van. Ezt sréan bevágással, és szürke színnel való leburkolással próbáltam "imitálni".
Első traktorom volt, legközelebb, ha készíteném, rövidebbre, vagy legalábbis vékonyabbra készíteném az orrát,és magasabbra a fülkét!:) De a lényeg, hogy HASONLÍT egy traktorra. Nem akartam komolyra venni a figurát, ezért csináltam rá szemet és szájat is.:)
Először a fülkét burkoltam le kékkel, majd levágtam formára. A tetejét egyből leszedtem, hisz oda feketét tettem. Az összes többi részt zölddel burkoltam. Már ha újra kezdeném a száját is belülről burkolva készítettem volna, nem így, rátéttel. A fülke vonalait utólag tettem rá feketéből.

A kerekek is betöltött torta volt, és pogácsaszaggatóval volt kiszúrva. Megmondom őszintén, nem volt egyszerű leburkolni, mert szinte mindkét oldalra látszódott. A mintázásánál a férjem is segédkezett, ahogy a fülke melletti kipufogókat is ő tette fel. Nagyon jól összedolgozunk már!:) Őt is elérte ez a hobbi!:P De legjobban az a része érdekli, hogy új eszközöket, segítségeket eszkábáljon nekem !:) 

2011. november 27., vasárnap

SPONYGABOBOS TORTA

Barátnőm, még májusban megkért,hogy szeptember első hétvégéjére én süssem már meg a fia tortáját, mert annyira tetszett neki a Marios torta, hogy olyat szeretne majd, csak Indiana Jones-ban. Eljött a szeptember eleje, és addig persze egy gyerek százszor is megvariálja, mit is szeretne. A végén nem lett semmi extra, legnagyobb sajnálatomra:( Sima kör burkolt tortát szeretett volna a kissrác, csak Spongyabob legyen a tetején. Na, azért mégsem akartam egy snassz tortát, ezért márványoztam a kéket, és azzal burkoltam le, és a mesében látott színes motívumokat próbáltam ráhelyezni. Igyekeztem Spongyabobot is élethűre készíteni, több-kevesebb sikerrel....A keményebb unidecet használtam a figurához!
Belül tejszínes csokoládé torta volt.

2011. november 25., péntek

SZÍVTORTA ESKÜVŐRE

Érdekes a szituáció. A falumban van egy család, ahol a kisfiú (fiam barátja) tejallergiás. Az apukának meg van egy lánytesója. Na ezt a lánytesót vette feleségül az én nagybátyám:) Bár nem tartjuk a kapcsolatot, de azért még anyum öccse. Na, nekem suli volt aznap, mikor nekik a templomi esküvőjük volt. Már házasok voltak, a NEMO tortát a kétéves kisfiuknak, azaz unokatesómnak sütöttem. Most nagybátyám szülinapjával egybekötve Isten színe előtt is egybekötötték életüket. A falumbéli pár pedig megkért, hogy egy szívtortát süssek, amire jelképként bilincs kerüljön, méghozzá ily módon, ahogy én ábrázoltam. Így akkor gondoskodva lesz a gyerekek tejmentes sütijéről is. Ugyanis tejmentes gesztenyekrémet kértek tölteléknek.
Hófehér unideccel burkoltam le a tortát, szürkéből készítettem el a bilincset, amit ezüstlüszterrel festettem le. Alul díszként szintén fehér színből rudat készítettem. Kagylólenyomatot hagytam benne, de ritkábban, mint szoktam, és két minta közé ezüst cukorgyöngyöt nyomtam, így visszaköszön alul is az ezüst.
Hajnalban burkoltam, és díszítettem, és reggel 7 órakor már a buszon ültem a suli felé:)


Végezetül annyit mondanék, éljen sokáig az ifjú pár!:)

2011. november 24., csütörtök

CUKRÁSZ LETTEM!!!!!!!!!!!!!!

Sziasztok!
"Picit" el van hanyagolva a blogom, torlódnak a felrakandó cikkek is:(
Most arról írnék nektek, hogy túl vagyok az összes vizsgámon, és jelentem: CUKRÁSZ LETTEM!:)
5-össel végeztem, ami számomra totál hihetetlen!:) Amikor a kezemben foghattam a bizonyítványomat, akkor elbőgtem magam örömömbe, egy álmom vált valóra!:)
Sajnos a házimunkával is el vagyok havazva, amit csak tudtam odáztam, hogy legyen időm tortázni és tanulni. Próbálom most utolérni magam, de szerintem ez lehetetlen!A fiúkkal mindig történik valami!:S

Hogy ez a cikk képet is kapjon, megmutatom nektek a világ legszebb tortáját!!!!!!!!!!! Nekem készítette a 4 pasim, születésnapomra, ami 15-én volt.:P Tejszínes áfonya ízű volt:)

2011. november 20., vasárnap

2 NAP AZ UTOLSÓ VIZSGÁIG!!!!!!!!!!!

Sziasztok!
Bár nagyon el vagyok havazva, tortázás,vizsgázás,tanulás és a nagycsaládom mellett, úgy gondoltam azért csak pötyögtetek már pár sort magamról. Hol is tartok!
A díszmukámmal is levizsgáztam, és az írásbeliken is túl vagyok. A díszmunkavizsgára egy táskatortát készítettem. 2 óránk volt rá, én még ki sem használtam rendesen. Eléggé pörögtem, mert úgy voltam vele, hogyha a végén a pepecselős résszel sok idő megy el, se csússzak ki...Kaptunk 1 kg marcipánt, és onnantól kezdve azt kellett beosztanunk, színeznünk stb. Mivel én gyorsan végeztem a színezésekkel, nyújtással, burkolással, így akadtak gondok. Ugyanis a mellettem lévő lány, akivel egy asztalon dolgoztunk, még bőszen a színeit gyúrta be. Ami azt eredményezte, hogy rángatózott az egész asztal. Na, mentem az oktatóhoz,megkérdezni,hogy ugye nem muszáj csak az asztalon dolgozni? Erre azt kaptam válaszul, hogy nem muszáj, találjam fel magam. Mondom én is így gondoltam:) Fogtam egy széket, ráraktam a tortaforgatómat, és arra egy aranytálca kartont, meg rá a tortámat. Innentől kezdve lényegében guggolva dolgoztam. Majd meglátjátok!:)
Az írásbelik nagyon nehezek voltak, de remélem egy 2-esre valót össze tudnak a tanárok kaparni nekem.
Kedden még 2 szóbelim lesz. Aztán remélhetőleg CUKRÁSZ leszek! Na igen, azért még azon a két vizsgán jó lenne átmenni!:) Drukkoljatok!:) Átnézni még sajna nem tudtam semmit , mióta végeztem az írásbelivel, csak tortázom. Most is azt fogom csinálni!:)
Mindenkinek tortára fel!:)

2011. november 9., szerda

ELSŐ NAGYVIZSGA KIPIPÁLVA

Kedves olvasóim! Jól látjátok, picit el vagyok tűnve. Vizsgaidőszakom van.....
Illetve most vasárnap végeztem egy nagyvizsgámmal. A gyakorlati vizsgának azon részével, amikor is tételeket húztunk, és azokat le kell sütni. Nem tudom milyenre értékelték a sütijeimet, de azt tudom, hogy a legrosszabb jegy, amit aznap adtak a 4-es!:) Most vasárnap lesz a díszmunka-vizsgánk.
(Kedden születésnapom lesz, a 4 pasim fog tortát készíteni nekem!:):P)
Szerdán, azaz 16-án Esztergomban ÍRÁSBELI-zem: számítástechnikából, cukrászati ismeretekből és gazdasági és vállalkozási ismeretekből. 22-én pedig szóbelik: angol és élelmiszer ismeret. Ha minden igaz, és nem bénázom el nagyon egyiket sem, akkor november végére VÉGZETT CUKRÁSZ leszek!!!!!!!!!!!!:)
Drukkoljatok!!!!!!!!!!!!!:)