Anyukám nyáron ünnepelte a szülinapját, de valahogy mindig kitérő választ adott, mikor mentünk volna köszönteni. hogy nem lesz otthon, programja lesz, stb... Meg hogy nem kell őt ünnepelni....Így csak telefonon lett felköszöntve:( De nem úszta meg, mert névnapjára jól megleptük!!!!!:D
Táskatortát készítettem neki, amit nem akart felvágni, annyira tetszett neki. Na ezen felbuzdulva, ennek a tortának a képét adtam be a gyakorlati oktatómnak, hogy akkor ezt szeretném vizsgamunkának.
Alap történet, sima betöltött körtorta, aminek egy kis ívét levágtam. Lekentem vajkrémmel, és leburkoltam rózsaszínnel, de a levágott résznél nem, mert ugye arra állítottam. Porcukrozott tálcára fordítottam át a már leburkolt felével, és levajkrémeztem a piskótát, majd azt a felét is leburkoltam. Aztán talpára állítottam. Ekkor sodortam csíkot az illesztés eltarkarására, de így kellett a másik oldalra is, ne legyen féloldalas. Aztán szürke unidecből csíkot vágtam. Derelyevágóval átfutottam rajta, így lett cikk-cakkos, zipp-zár hatás. Aztán ezüstlüszter porfestéket feloldottam alkoholban, majd ráfestettem vele ecsettel. Így lett fém hatása a zipp-zárnak. A táska mintázását egy párom által készített eszközzel készítettem. Hajlékony műanyag lapból vágott ki "derékszögű vonlazót", és azt tettem fel az asztalra függőlegesen és az ívet követhe marcipánformázó eszközzel végighúztam a vonalakat. Előtte alul bejelölgettem vonalzó segítségével a kiindulási pontokat, hogy egyenlő távolságra legyenek. Aztán megfordítottam az eszközt, így meglett a keresztbe másik irány is. Készítettem táskafület is, és ráhajtókát is. Azoknál varrás imitációt készítettem, szintén marcipánformázó eszköz segítségével. Ezüst "pöttyökkel" nyomtam oda őket. Sokáig kellett tartani a füleket, de végén csak ottmaradtak:)
Anyu tortája elé raktam egy kis "kelmét", és egy kis rózsát is,hogy kompozícióba állítsam.
A vizsgatortámat november 13-án készítettem, és az valódi marcipánból készült. De ott csak aranytálcára helyeztem, és tortaforgatóstul vittem fel. Így körbe tudták forgatni.Mindössze két órám volt a torta burkolására/díszítésére, színbegyúrással együtt. Mikor hazaértünk a vizsgáról, édesanyámék felköszöntöttek szülinapom alkalmából. Ugyanis ők vigyáztak a 3 csemetémre.
Nem tudom látszik-e különbség a két torta között, de az elsőt alig, a vizsgatortámat meg nagyon sokan lájkolták a facebook-on. Lehet csak azért mert VIZSGATORTÁM volt a kép címe:D
Anyu tortája tejszínes kávés volt, míg a vizsgatortám gesztenyés.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vizsga. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vizsga. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. december 5., hétfő
2011. november 24., csütörtök
CUKRÁSZ LETTEM!!!!!!!!!!!!!!
Sziasztok!
"Picit" el van hanyagolva a blogom, torlódnak a felrakandó cikkek is:(
Most arról írnék nektek, hogy túl vagyok az összes vizsgámon, és jelentem: CUKRÁSZ LETTEM!:)
5-össel végeztem, ami számomra totál hihetetlen!:) Amikor a kezemben foghattam a bizonyítványomat, akkor elbőgtem magam örömömbe, egy álmom vált valóra!:)
Sajnos a házimunkával is el vagyok havazva, amit csak tudtam odáztam, hogy legyen időm tortázni és tanulni. Próbálom most utolérni magam, de szerintem ez lehetetlen!A fiúkkal mindig történik valami!:S
Hogy ez a cikk képet is kapjon, megmutatom nektek a világ legszebb tortáját!!!!!!!!!!! Nekem készítette a 4 pasim, születésnapomra, ami 15-én volt.:P Tejszínes áfonya ízű volt:)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)