2010. november 3., szerda

KIVIS TÚRÓTORTA

Hát, ez a torta eredetileg meggyesnek készült, mégis kivis lett!:)
Nem sűrűn szoktam, csak úgy, ráadásul hétköznap tortákat sütni. Nem, mintha nem szeretnék, de azért valljuk be, nem két fillér egy torta....
Hétvégén meglátogatott az egyik drága barátnőm, kaptam tőle 4 l tehéntejet és 10 db tojást. De már a tej aludt volt, így túrót készítettem belőle. Meg mondom, nem számoltam, mennyi lett belőle, de jóval több,mint fél kiló!
A facebook-on kérdezték,hogy hogy készítettem a túrót. Leírom,hátha itt is érdekelhet valakit.
Most készítettem először, én is telefonon kérdeztem a barátnőmet, aki hozta a friss tehéntejet. (NEM BOLTIT!!!!)
Kiöntöttem egy nagy lábasba az összes tejet, majd este, alágyújtottam, és addig melegítettem, míg érezhetően meleg nem lett a lábas, és nem kezdett kicsit sistergő hangot kiadni a lábas. Nem forraltam fel! Ezután elzártam a gázt, és hagytam reggelig kint. Aztán egy egyszerű sűrű szövésű tésztaszűrőbe öntöttem a "tejet". A szűrőben ott maradt a túró. Pár órán át még csöpögött, néha át is kevertem. Ezután műanyag tálkába tettem, és tetőt is pattintottam rá. Ha felfogjuk a savót, valószínű az is felhasználható valamire, ha tudtok rá recepteket, szívesen várom!:)
Na de a torta...Szóval "fürödtünk"  a túróban, mégis mire használjuk? Akkor jutott eszembe,hogy készítek túrótortát. A gyerekek beteget, kedvükben kell járni, így palacsintát is sütöttem, abba is maradt jócskán túrótöltelék.
De hogy készült a torta?
Alapnak sütöttem 2 tojásból vizespiskótát.Elég kicsi formámban, azt hiszem tán 23-24 cm-es az átmérője.
Mikor kisült,kivettem a piskótát, ismételten kibéleltem folpackos müzlisdobozzal a tortaformát, mint a nagy tejszínes citromtortánál, vagy az extra méretű fekete-erdőnél.
Ezután visszatettem a piskótakarikát a formába.
Elkészítettem a tölteléket, ami egy netes és egy ezer éve általam használt recept keveréke lett:
* 350 g túró
* 85-90 g porcukor
* 2 cs vaníliás cukor
* 1 citrom reszelt héja
* 10 g étkezési zselatin
* 5 dl tejszín
Díszítéshez: tejszín, és gyümölcs
A túrót kikevertem porcukorral, vaníliás cukorral, belereszeltem a citromhéjat is. (Ami most a megfázások miatt volt itthon.) Ezt a túrót nem nagyon kellett szétnyomkodnom, mivel eleve krémes volt, hát...ez nem a zsírszegény bolti túróhoz hasonlított....
Ezután pici melegítés során feloldottam a zselatint  1 dl vízben, majd hagytam hűlni. A tejszínt felvertem. (Az új szerelmemmel!:) )
Elővettem egy  habkártyát és egy kézi habverőt. A kézi habverővel még jól egybedolgoztam a túrót, amivel apránként adagoltam bele kevergetés közben a zselatint. Majd jött a tejszín is. Óvatos, nagy mozdulatokkal vegyítettem össze a túróval a tejszínt. Ezután habkártya segítségével belelapátoltam a kibélelt tortaformába a krémet. A habkártyával picit megnyomkodom, eligazgatom, ne legyen közte levegő.A másik jó dolog a habkártyában, hogy szinte maradéktalanul ki lehet szedni a krémet a tálból. Na, ennek a csemetéim már kevésbé örülnek....:)
Ezt a tortát be kell hűteni, pár órán át. Kézzel lehet próbálkozni, mikor már kemény a teteje, akkor jó.
Ekkor lecsatolom a torta szélét, majd szépen letekerem róla a folpackos körmagasítást.
Na, és mire ehhez a fázishoz értem, hozott a párom kivit, apósom küldte.....
Na, mondom akkor a befőtt meggy, marad az üvegében! (Még jó,hogy fel sem bontottam)
Kiválogattam a puhább kiviket, megpucoltam, azt hiszem 5 db ment rá. Felszeleteltem és rárakosgattam a tetejére. A torta oldalát tejszínnel vontam be, majd fogas habkártyával húztam csíkokat benne. A tetejének szélét meg nagy csillagcsöves zsákból tejszínhalmokkal láttam el. Sajnos, a tejszínhalmok nehezek voltak, és el-elhúzták a kiviket. Így utólag már látom a képeken,hogy maradt ki ezáltal a kivik között fehér rés....Nem baj, legközelebb figyelmesebb leszek, vagy fordítok a sorrenden. Először a tejszín, utána a gyümölcs.
Isteni finom lett! A fiúknak úgy, ahogy van, úgy ízlett.
Nekem momentán el tudott volna viselni még egy vékonyka kis piskótát a krém között.
Ajánlom nektek is, mert nem egy bonyolult történet, és szerintem nyugodt szívvel el lehet ezt készíteni bolti túróból is.
De mi tagadás, nálam csak azért készült ez a finomság,hogy ne menjen kárba a túró!

A fiaim meg is kérdezték,hogy kinek a születésnapja van? Megbeszéltük,hogy ez a NEMSZÜLETÉSNAPOSOKNAK készült! Az meg mind az 5-ünk!:)
Hm....a torta fele még ott csücsül a hűtőben...Na de először reggeli!:):):):)

9 megjegyzés:

  1. BogyóAnyu:
    Hú, jól néz ki. Az ilyen finomságokat én is nagyon szeretem!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki ,szeretem az ilyen laza ,könnyü krémeket ,bizti kiprobálom:)

    VálaszTörlés
  3. Biztos én is fogok máskor is készíteni, tényleg könnyed torta!:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon gusztusos torta és gondolom finom is:-)

    VálaszTörlés
  5. Szép a tortád! A savót kenyérbe kelt tésztába teheted tej helyett. Nagyon jó az élettani hatása egészséges!

    VálaszTörlés
  6. Köszi!
    És az ötletet is!
    De valamit most elronthattam,mert inkább kefir a sok tejem,mint túró!:(
    Jó, ebből is tudok savót nyerni...De múltkor olyan szép kis adag túróm lett...most meg:(

    VálaszTörlés
  7. Talán más volt a minősége a tejnek! Nem mindig egyforma.

    VálaszTörlés
  8. Nem tudom,de amennyire nagy sikerélmény volt az első túróm, most ez akkora kudarc nekem...
    Egy vígasztal,hogy úgyis kiöntötték volna ezt a tejet...legfeljebb mi is kiöntjük...
    De a savót felfogom fogni, és használni!:)

    VálaszTörlés