2011. augusztus 15., hétfő

ANGYAL

Ennek a tortának az a története, hogy a férj és feleség 1 nap különbséggel születtek (no azt hiszem még egy év is van közöttük +-ban!:), és ezt a férj kérte tőlem a felesége részére. Nekem persze titkot kell tartanom, hisz meglepi lesz......:)
A felesége egy angyal. De most komolyan, ha engem megkérdeznének, milyen jelző jutna eszembe a lányról, nekem is pont az angyal jutott volna eszembe. Nem kellett túl nagy, és nem kellett túl precíz, túlkombinált torta, csak jelképes: ANGYAL.
Mivel ennek az íze rám volt bízva így tejszínes kókuszkrém lett. Készítettem előre sablont, és a sima piskótából vágtam ki a formát.
A feje is torta volt, és a szárnya is. Egyedül a keze nem, azt úgy készítettem, hogy először a ruháját adtam rá az angyalra, és csak azután készítettem neki ruhaujjba bújtatott karokat. A végén pedig imádkozós pózba raktam:P
A feje sokkal kerekebb volt, és keskenyebbnek tűnt a nyakrész is, de ahogy a ruha és a "haj"  is felkerült rá, hogy is mondjam.......Kissé kuglibábú feje lett:(
A szárnyát berovátkáztam, és lekentem lüszter fesékkel. A ruháját próbáltam életszerűre, hogy picit lengén tettem a tortára.
Az arcát pedig festék és ecset segítségével oldottam meg.........



4 megjegyzés:

  1. A tejszínes kókuszkrém éppen a beleillő, remek választás!

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon aranyos lett...kíváncsi lennék mellé a párjára is:)

    VálaszTörlés
  3. http://anyatigristortai.blogspot.com/2011/08/popsi-torta-18-even-felulieknekp.html?showComment=1313596227254#c8076761003831258635

    Idáig minden torta I.osztályú lett és finom volt. Ügyi az Anyatigris :)

    VálaszTörlés