2011. november 29., kedd

TRAKTOR TORTA

Egyik kedvenc dadusunk (aki már sajnos nyugdíjas), sokat vigyázott az én csemetéimre, ha szükségünk volt rá, és köszönetként az unokájának születésnapjára én sütöttem a tortát. A gyerkőc nagy traktorimádó:) Epres tölteléket kapott a torta és 10 tojásos piskótából építettem össze.
Az alját próbáltam úgy elkészíteni,hogy azt a látszatot keltse, hogy nem ér le a földre, csak ahol a kerék van. Ezt sréan bevágással, és szürke színnel való leburkolással próbáltam "imitálni".
Első traktorom volt, legközelebb, ha készíteném, rövidebbre, vagy legalábbis vékonyabbra készíteném az orrát,és magasabbra a fülkét!:) De a lényeg, hogy HASONLÍT egy traktorra. Nem akartam komolyra venni a figurát, ezért csináltam rá szemet és szájat is.:)
Először a fülkét burkoltam le kékkel, majd levágtam formára. A tetejét egyből leszedtem, hisz oda feketét tettem. Az összes többi részt zölddel burkoltam. Már ha újra kezdeném a száját is belülről burkolva készítettem volna, nem így, rátéttel. A fülke vonalait utólag tettem rá feketéből.

A kerekek is betöltött torta volt, és pogácsaszaggatóval volt kiszúrva. Megmondom őszintén, nem volt egyszerű leburkolni, mert szinte mindkét oldalra látszódott. A mintázásánál a férjem is segédkezett, ahogy a fülke melletti kipufogókat is ő tette fel. Nagyon jól összedolgozunk már!:) Őt is elérte ez a hobbi!:P De legjobban az a része érdekli, hogy új eszközöket, segítségeket eszkábáljon nekem !:) 

1 megjegyzés:

  1. Szerintem az orrával semmi baj, de a teteje tényleg lehet legközelebb magasabb.
    Egyébként aranyos. :-)
    Nekem meg lehet, hogy lesz egy targoncám..., csak hát nem torta, hanem tortára való! Pfff.... :-o

    VálaszTörlés