2010. december 15., szerda

MENTSÜK MEG A TÚRÓT TORTA

200 forintért kaptam 500 g krémes túrót, de már fogytána volt a szavatossági ideje....Pont ezért volt ilyen olcsó, nem akarta,hogy elromoljon, ezért "megmentettem" és tortaformában készítettem belőle sütit!:)

Direkt laposat készítettem, hogy sütiként ehessék a gyerekek. Ezért a 3-as tortaformámba sütöttem 3 tojásból vizes piskótát.
Ezután kiszedtem belőle a piskótát, kihűtöttem, éeszedtem a papírt róla, de vissza is raktam rá, és betettem újra a kapcsos formába.
A krémes túrót kikevertem 3 evőkanál vaníliás cukorral. 3 dl tejszínt kemény habbá vertem, és kikevertem a túróval. Ezurán beletöltöttem a piskótára a formába, szépen eldolgoztam a tetejét, és kidermesztettem.

Amikor már nem süllyedt az ujjam, mikor megnéztem a tetejét, akkor leszedtem a kapcsos formát a széléről, és még 2 dl felvert tejszínből feldíszítetettem, majd mandarinnal (amit a fiaim pucoltak nekem) kiraktam.


Azért nem teljesen, mert a férjem banánnal szerette volna enni. Legalább kipróbálhattam az új csillagcsövet is, nekem tetszik!:)
Fini lett, és hipp-hopp kész is volt!!!!!!!!!!!!!!!!!!:)

2010. december 14., kedd

ZSÚRTORTA

Röpke gyorsan összedobott szombat délutáni csemege....:)

Ahogy az Eszterházy tortát elvitték ugye a barátnőm szülinapjára, a fiúk felhördültek,hogy milyen finom lehetett és hogy ők nem is ehettek belőle:(
Na, gyorsan kisütöttem egy 24 cm-es formájú tortaformában 3 tojásos piskótát.
Közben elkészítettem 1/4 krémet az Eszterházy tortásat, és még elővettem a megmaradt felvert tejszínt. Mindig többet verek fel a díszítéshez, mert kellemetlen, ha közben fogy el, és ha nem sikerül ugyanolyan állagra felverni az utánpótlást, akkor az nem szépen mutat....
Még szinte lancsos volt a piskóta, mikor kettévágtam, majd függőlegesen is, így 4 db félköröm lett. Szépen betöltöttem, úgy, hogy még a tetejére is maradjon. Az oldala nem számít most. A betöltött "féltortát"  2 db negyed tortává varázsoltam. Az egyik negyed másképp fordítottam be, de hozzátapasztottam a másikhoz, így lett a levél forma. Ilyet még csak láttam a gyakorlaton, de még nem csináltam, és muszáj volt kipróbálnom!:)
Pont ennél a fázisnál tartottam, mikor hazajött párom, és közölte velem,hogy pár perc, és itt vannak a nővéréék, jönnek a mikulás csomaggal.... Na, mondom legaláb lesz mivel megkínálni őket!:)
Gyorsan felhúztam az oldalát tejszínhabbal, felül is azzal díszítettem, majd fél diószemeket raktam rá, és olvasztott csokival spinoltam meg a tetejét. Szerintem ahhoz képest, hogy csak összedobtam, mennyei finom volt!:)

2010. december 11., szombat

ESZTERHÁZY TORTA 2.

Egy barátnőm szülinapjára készült, azért 2. számmal írtam,mert más, mint az előző recept!:)

A tanfolyamon tanított Deák felvertet készítettem el, szám szerint 6 lapot!
Az arány, hogy 1 tojás fehérjéhez, 1,5 dkg darált dió, 1,5 dkg liszt és 2 dkg cukor kell.
Összesen 9 tojásfehérjét használtam.
A tortaformának csak a lemezét használtam, és kenőkéssel szépen el tudtam kenni rajta a tojásfehérjés masszát.
Érdekessége,hogy a tojásfehérjét a cukorral kemény habbá vertem, és hozzászitáltam a diós lisztet. Nem kell bele a sárgája!

A krémem:
* 2 cs. vaníliás pudinpor
* 7,5 dkg cukor
* 8 dl tej
* 10 dkg darált dió
* 4 dl tejszín
* 1/2 ü. rumaroma

A tejet feltettem lábasban forrni, amiből egy picit elvettem, hogy csomómentesen ki tudjam kavarni a cukros pudingport. Amikor forrt a tej, műanyag (hőálló) habverővel szépen  kevergettem, miközben hozzáadagoltam a pudingot.
Sűrűn kevergetve hűtöttem ki. Közben ledaráltam a diót, és kimértem belőle először 100 g-ot, majd belekevertem a pudingba, a rumaromával együtt.
A tejszínt kemény habbá vertem, és óvatosan a krémbe forgattam.
Ezzel töltöttem meg a tortát, úgy, hogy olyan vastag krém legyen a lapok között, mint amilyen a lap maga. Maradt az oldalára is. Szépen azt is elkentem. A tetejére nem!!!!!!!!
Azt oldalát bepaníroztam még darált dióval. Behűtöttem egy napra.

Díszítés:
* 5 dkg étcsoki
* 20 dkg fehércsoki
* oldalára darált dió
* formixból rózsa és levél
* 1 dl tejszín

Mikróban sűrűn kivéve és kevergetve felolvasztottam a fehércsokit, miközben párhuzamosan gőz fölött olvasztottam az étcsokit is.
Előtte elkészítettem sütőpapírból zsákot, aminek a végét kis sem kellett vágnom,mert egy picit eltávolodott egymástól a papír a csoki súlyától.
Rákentem kenőkéssel a torta tetejére a fehércsokit, de már akkor éreztem,hogy gyoran keményedik....

Ezután gyors spirálozás az étcsokival is, amit direkt nem a közepétől kezdtem most.... Szóval mire már oda jutottam,hogy kihúzzam a vonalakat, szépen megdermedt a csoki:(:(:(:(

Hát nagyon nem így képzeltem el, de sajna ez most így sikerült......Azért a cukormáz lassabban szárad....:S
A virágot és a leveleket előző nap készítettem el, most csak tejszínhabbal ráragasztottam a csokitetőre.
Felvert tejszínhabbal díszítettem még fel.
Sajnálom, hogy nem lett szebb, pedig nagyon szerettem volna....


Az ünnepelt viszont odáig volt érte, szóval ez a lényeg! Remélem ízében sem fognak csalódni!:)

2010. november 28., vasárnap

2010. november 27., szombat

FOCILABDA TORTA





Mára két torta megrendelésem volt, egy csokitorta, csokival bevont, amit sajnos a megbeszélt idő előtt el is vittek, és így le sem tudtam fényképezni:(
A másik a focilabda torta, amit még sikerült lencsevégre kapnom!:)
Nem tudom kihúzni magam büszkén,hogy igen, ezt én csináltam, de nem sikerülhet minden tökéletesre elsőre!:)
6 tojásból készítettem kakaós vizes piskótás, úgy, mint a Barbies torta-nál, a félgömb formába+ az aljába sütöttem ki. Annyi a különbség, hogy csak egy lap piskótát tettem a félgömb alá.
Tölteléke feketeerdő volt.
Kakaós tejszínnel vontam be először kívülről, majd fehér formix-al. Nem volt egyszerű, mert szakadt, és nem tudtam úgy "nyúlisztani" , ahogy a neten a kisfilmeken láttam. De szerencsére nagyjából el tudtam "glettelni"  a szakadásnyomokat. Amikor bénázok, és szidom magamat, hogy megint nem lesz tökéletes, mindig azt mondogatom magamban,hogy nem is várja el az ismerősöm, hisz tudja,hogy nem vagyok cukrász.
Ilyenkor kicsit jobb, nem remeg utána  a kezem, megfontoltabb és nyugodtam vagyok:)
Az 5-szögeket sötétszürke fomixból vágtam ki, sablon segítségével. A 6 szögeket pedig csak bele"véstem", de így nem volt mutatós, így ráfestettem fekete festékkel. Szerintem kicsit túlhígítottam, de ez is csak pánik volt, hogy nem lesz elég..... A vonalaknál szerintem elég vastag volt az én kis vékonyka ecsetem.....A szürke lapokat is átfestettem még feketével. Sálat szerettem volna szegélynek, de az Elefántcsontpark zászlaja, akinek az ünnepelt szurkol, kicsit bonyolult lett volna az embléma miatt......
Így fű mellett döntöttem, ami először baromi magas lett, ezért, mikor vissza akartam hajlítgatni, a hajlás helyett, inkább repedt, és tört. Ezután már ollóval próbáltam kisebbre venni a fűszálakat.
Eleve tortatartóra próbáltam rakni a tortát, a végén viszont kiderült,hogy magasabb a torta, mint ahogy a tortabúra engedte volna....Sebaj, megoldottuk, remélem épségben odaért az ünnepelthez!:)
Ami vígasztal, hogy megnéztem a lassan 4 éve készült focilabda tortámat, és ahhoz képest jobb lett!:)

2010. november 20., szombat

Gitár torta 3.

Huh. Nem volt könnyű, de megszületett!:)

A fázisoknál ott tartottunk,hogy lekentem és hűtőben dermesztettem. Na, ma kivettem és "összeragasztottam". A párommal csináltattm egy másik sablont, amin már egybe van a gitár, mondtam neki, hogy egy pici ráhagyással csinálja, mert ugye ráment a krém, meg lesz burkolás is.....Hát...Jó sok ráhagyás volt:(
A szélét úgy burkoltam be, hogy fehér formixot gyúrtam,majd nyújtottam ki, és olyan széles csíkot vágtam belőle, amilyen magas a gitár. Aztán feltekertem, mint a csigát. Sajnos én magamnak készítem a porcukrot, és mivel picit vizesebb volt a cukor, kicsit kristályosra sikeredett, akár meddig is daráltam. Rövid időn belül váltottam étkezési keményítőre, amitől viszont sajnos törik....Több helyen is elszakadt a szalag, de próbáltam helyrehozni....

Aztán a teteje végül nem úgy lett, ahogy szerettem volna.....Ki akartam fagyasztani a megrajzolt, kivágott gitár-formixot. Csakhogy...már nem találtam sehol akkora kartont, vagy bármi kemény felületet, amire rárakva betehettem volna a hosszú gitárt. Így maradt az,hogy egy kb-i formát nyújtottam, rátettem a tetejére, majd óvatosan körbevágtam. Próbáltam az illesztéseket eltüntetni, egyre jobban megy már!:)
A fehér burkolást elfelejtettem lefényképezni, már csak akkor jutott eszembe, mikor elkezdtem rá festeni a feketét.....

A Wilton fekete gélfestékjét használtam, pici vízzel hígítottam.

A húrokat cérnával oldottam meg, jobb híján, és fogpiszkálóval rögzítettem a kiindulási pontját, felül pedig szürke pöttyel fixáltam a cérna másik végét. Aztán rájöttem, hogy felül oldalt is kéne húrfeszesítőket is gyártani, de csak 4 fért oda a 6 helyett.....:(
A fehér két fő csíkot a húrok alatt formix-szal készítettem, de utána szépen el is barmoltam....:(
Ugyanis, mikor vízszintesen ráraktam a lefogást elősegítő "izéket", akkor azok nagyon kiálltak. Ezért már előre bevágtam a helyüket, de így megtörtem a függőleges vonalat:(

Ezután a legnagyobb idegeskedés következett....Nem tudtam levágni a fölösleges kartont......Sehogy sem ment. A szike csak a karton felső részét vágta le, az alsó meg ott díszelgett. Nagyon mozgatni nem tudtam a tortát, mert ugye vékonyabbb volt a nyaka és ott volt az összeillesztés is...
A hungarocellt bevontam fehér csomagolópapírral. Na, ne tudjátok meg! Az egész lakást felforgattam,mert sehol sem találtam cellukszot!!!! Se másmilyen ragasztót. Mondom ilyen nincs... "Tálca" még sehol, a csúnya karton is ott díszeleg a torta alatt, és mindjárt jönnek a gitárért....
Az apuka nagyon aranyos volt, segített, hogy azért a nagyja kartont le tudjuk varázsolni róla, és együtt raktuk át a végül mégiscsak elkészült tálcára.
Azóta azt a visszajelzést kaptam, hogy: "A legjobb, a legfinomabb amit élemben ettem :) Nagyon profi lett. Köszi"

Kell ennél több?:) 
A képeken egyébként látszik, hogy mekkora káoszt tud csinálni egy-egy ilyen torta készítése a konyhában!:D


2010. november 19., péntek

Gitár torta 2.

Már amikor készítettem volna a töltelékeket, a páromnak dolga akadt, így rám várt a "bevásárlás", gyerekekért menés....
Ott hagytam csapot-papot...Pedig úgy terveztem, mire megjárják az utat, én már kész leszek....
De nem így történt, sebaj...
Karton papírt tettem alá, ahogy egy bloggertársamnál olvastam, van olyan is, ami az egész gitár alakjára van vágva, de azt majd holnap használom.
Most 3 féle tölteléket készítettem, egy meggyzselét, meggyszemek nélkül (ha beleraktam volna, túl magas lett volna a töltelék), egy sima tejszínt és egy kakaóval kikevert tejszínt.
Mindegyik neylon zacskóba tettem, amiknek kivágtam a végét, és kinyomócsövet raktam bele. Nem egyforma mintát nyomtak, ami nem is számít, de kb. ugyanakkora lyuk volt mindegyik végén. Próbáltam én szabályosan csinálni, de be kell valljam, néha belegabalyodtam...:)(Mármint a sorrendbe,hogy melyik töltelék következik)

A cukrászműhelyben ezt többen csináljuk, mindenki más krémmel megy, egymás után jövünk, sorban, na de ugye ott egyszerre többet töltünk is be.:)
Szóval jó babra munka volt. Arról nem is beszélve, hogy gondoltam teszek meggyszemeket a fehér tejszínhabba. Csakhogy 8 felé kellett minden egyes meggyszemet vágni, majd csipesszel belehelyezgetni, nyomni, hogy nem álljon ki a habcsíkból. Pepecselés volt, ahogy a sablonvágás is...

A végén a megmaradt kétféle habot összekevertem, és azzal kentem át kívülről. Persze két részből áll még a gitár, másképp nem férne be a hűtőbe. Holnap próbálom egybevarázsolni, és burkolni.
 Összesen kb 70 cm hosszú most.
Észrevételem:
Sokkal logikusabb lenne csokival leönteni,mert ugye a csoki folyik, szépen olyan résekbe is, ahová formixxal elég nehéz bejutni. A másik meg, nem képez vastag réteget, így megmaradnának az arányok, és megmaradna a szép alak is....Fehércsokim is van, szóval a színekkel sem lenne gond.
Már csak a haveromat kéne elérni az ötletemmel, akinek a kisfiának készül....
Ő "marcipánt" szeretne burkolásnak.:(
Nagyon félek,hogyha rámegy a 3-3 mm, akkor nem maradnak meg az apró rések, ívek, hanem majdnem,hogy egybeolvadnak.....
Tök para vagyok. Ciki ezt bevallani, de így van....
Sajnálnám elrontani a tortát, mert szerintem eddig elég jó.
Vélemény? Tanács?