2011. október 28., péntek

BICIKLIS BUKÓSISAK



Közeledett a párom szülinapja (08.22.), és én azon törtem a fejem,hogy milyen tortát süssek neki. Azt mondta elég neki a sima. De tudtam, titkon ő is vágyik valami egyedire. Tavaly fúrógépet készítettem neki, idén másban gondolkodtam. Mivel nagy szerelme a biciklizésnek, ezért azzal kapcsolatban szerettem volna valamit. De egy biciklitorta valljuk be elég kevés piskótarészt tartalmazna. Ekkor jutott eszembe a biciklis bukósisak. Van félgömb formám, egyszerűbb lett volna abban sütni, és csak utána faragni formára, de nem volt a helyzet ennyire egyszerű. Szombaton még a volt munkatársam Verdáját és apukám bőröndjét készítettem. Vasárnap pedig Bp-en voltunk, egész nap. Idén szülinapra mi nem ajándékot veszünk egymásnak, hanem elmegyünk valahová. A párom a mezőgazdasági múzeumba szeretett volna. Így eltelt egy hosszú nap, este értünk haza.Akkor sütöttem az új nagy tepsimbe egybe piskótát,hogy ne sejtsen semmit, hisz ha félgömbbe sütöm, már leszűkítem a palettát, hisz nem szeret egy labdajátékot sem:)Megvártam, míg lefekszik, kb. 11 órakor volt, és akkor kezdtem el betölteni. Az ízt persze ő választotta, kávésat szeretett volna. A Nemos megoldást alkalmaztam, könnycsepp alakot vágtam ki a piskótából, majd kisebbet, még kisebbet, stb..... Még utána gyúrtam be szürke unidecet.
 Reggel persze felköszöntöttük apát, nyár volt, se suli, se ovi, így ott lustizott az ágyban az egész család, és imádtuk APÁT! Aztán reggelit készítettem, szigorúan tilos volt a hűtőbe néznie!:) Aztán "büntiből" elküldtük biciklizni. Imádja, és valljuk be, 16 évnyi gyárban dolgozás után, és 3 gyerkőc, nagy ház és udvar+ kert mellett biztos jól esik neki egy kis mozgás, szabadság, és "csend". Szóval zokszó nélkül ment. A fiúkat lefoglaltam,hogy ne legyenek a lábam alatt, úgy, hogy apának készítettek ajándékokat!:)
Nekem a konyhám kiköltözött oda, ahol hűvös van és árnyék, és a számítógép, ugyanis éjszaka még lefényképeztem a bukósisakját. Igen,mert ugye mennyivel egyszerűbb lenne magam elé tenni, és úgy próbálni "leutánozni", de ezt most nem tehettem meg, hisz a párom fején volt:)Maradt a kép, az is csak a számítógépem monitorán....
Jött a faragás, és a mélyedések képzése, nem volt egyszerű, de azért próbáltam ügyeskedni. Gyorsan levajkrémeztem,és időhiány miatt nem a hűtőbe, hanem a fagyasztóba tettem picit dermeszteni. Addig pakoltam, ebédet készítettem, stb...Burkolni sem volt egyszerű, mert sok volt benne a benyomódás, viszont díszíteni nem nagyon kellett. A sötétebb részekre rámentem ezüst lüszterporral, amit kevés alkoholban feloldottam. Még az ecsettel kenegettem a tortát, mikor láttam, hogy érkezik a párom. Kiszóltam neki az ablakon, hogy menjen még egy kört!:D
Gyors befejezés, tortafényképezés, asztalról elrámolás, letakarítás, és visszaszállítás az ebédlőbe. A fiúkat befogtam teríteni. Persze nyertünk még egy kis időt, mert mikor megérkezett aférjem, egyből zuhanyozni indult:)
Már fogalmam sincs mit főztem, de azt tudom, hogy utána átültünk a nappaliba, a fiúk átadták az ajándékukat. Én megkértem a nagyfiamat, hogy idén hozza ő a tortát, én hagy fényképezzek. A párom el volt ájulva a tortától, teljesen lenyűgözte. Na, ennél nagyobb elismerés nem is kell! Körbenézte, fényképezte, mellérakta az eredeti sisakot is:D Aztán még családi képeket is készítettünk, persze mind sötét hátterű lett. Aztán persze felvágtuk a tortát. Nekem is nagyon ízlett, azt hiszem ezt máskor is így fogom készíteni!;)
Utána még fényképezkedtünk világos háttérnél is:)
Azóta már többször is kérte a kávétortát, és gyakran emlegeti:)




2 megjegyzés: