2012. január 26., csütörtök

AJÁNDÉKDOBOZOK

Az első tortát nagymamámnak sütöttem, a másik kettőt pedig csajoknak, akik az én fiaimmal együtt nőttek fel, anyukájukkal nagyon jóban vagyok, és a lányokat is imádom, naná,hogy szülinapjukkor (egyszerre tartják, mert pár nap eltéréssel pont 1 év van köztük) én készítem nekik a tortát.
Mamámé kókuszos csokoládés volt. A lányoké pedig az egyik tejszínes csokoládé a másik lányé pedig tejszínes eper.

Lapokból vágtam ki és raktam egymásra a négyzeteket/téglalapokat, és úgy töltöttem meg. Aztán vajkrémmel kentem meg kívülről az tortákat és dermesztettem ki.
A szalagot próbáltam mintázni, lenyomatokkal. Mamiét csillaggal, a lányokét pedig szívvel.
A hurkokat úgy oldottam meg,hogy habroló rúdját bekeményítőporoztam, és úgy tekertem rá, a két szabad végét pedig vízzel összetapasztottam. Fagyasztóba téve keményítettem ki. Aztán már csak össze kellett építeni a masnit. Mamiéra raktam kis táblácskát, a lányokéra pedig lelógó szalagvégeket készítettem. A számot pedig ráhelyeztem a tortára. A lányokét pont fordított színösszeállítással burkoltam/díszítettem. Mivel volt sötétebb alap, egyértelmű volt számomra, hogy a csokisat (azaz a kakaós piskótájút) fogom azzal leburkolni.
Alul a torta lezárásaként egy unidec-hurkát gyúrtam,és abba s lenyomatokat készítettem.



2 megjegyzés: